bent és kint

Bent és kint 80x110 cm, olaj, vászon, 2013

Szándékomban volt a városi sorozatot folytatni, amelyben minden nap látható figurákat festek meg ilyen-olyan helyzetben. Nézegettem az összegyűjtött fotókat, milyen karakterek legyenek következő képem szereplői, és egyértelműen megfogott két utcai hegedülős bácsika. A hegedűs témája valamiért vissza-visszatér a képeimen, és még mindig rá tudok hangolódni. Próbáltam elképzelni a képet, de azt éreztem, hogy valami falba ütközöm. A városi sorozat képeinek határozott mérete van (60x40 vagy 60x70 cm), és ez valamelyest korlátozza a témát illetve a kompozíciót.
Vágytam arra, hogy tágítsam a kereteket, ami egyrészt a méret növelésével is jár, ugyanakkor már azzal sem elégedtem meg, hogy csak úgy megfessek valamit, ami hirtelen megfog.
Valahogy a mélyére akartam ásni. Miért érdekelnek ezek a karakterek? Mi vonz, mi fog meg bennük?

2013. 02. 01-én ezt írtam:
..az jutott az eszembe, hogy a két hegedülő bácsi megjelenhetne egy teljesen fura, bizarr környezetben. Egy havas hegy tetején, egy dzsungel közepén tigrisek között, lótuszos tó partján, ahol fehér hasú leányok fürdőznek… vagy mit tudom én. Nem tudom, mi legyen a körítés, és még a hozzáállásomat se tudom és értem… gondolkozzak-e rajta, meditáljak-e, tervezzek-e bele jelentést… csak annyit érzek, hogy most már jó lenne kilépni azokból a keretekből, amik által egy kicsit lehatároltam magam.
Beléphet a képbe a szürrealizmus: mit is társítsak a motívumhoz? Mert persze az egésznek biztos lesz valami értelme, csak nem tudom, hogy mi. Ez most egy jó mozi, hogy pergetem magam előtt a képeket, milyen helyzetben, környezetben tudnám őket elképzelni. Bennem van, hogy legyen valami meglepő dolog. Legyen benne hétköznapiság, de pont a meglepő mivolta miatt legyen különös, bizarr, megállító. De hol és hogy találom meg magamban a megfelelő képet?
Ebben a két bácsiban számomra megvolt a vidámság, jókedv, lazaság és szabadság. Valami nagyon jó minőség és energia jött át belőlük, annak ellenére, hogy talán egy kis bor vagy pálinkagőz is körbelengte őket. Ezt a vidámságot, szabadságot és lazaságot szeretném a képre is, mert most önmagamban is érzem ezeket a minőségeket. Igen, egy vidám képet szeretnék, ami nevettet is.

De ez persze még nem volt elég, tovább akartam ásni magamban. És az új kép kompozíciója azon nyomban „beugrott”, amikor tudatosult bennem, mit is jelent számomra a két hegedülős bácsi figurája.

02.04-i naplórészlet:
Egy kicsit ásnom kellett magamban. Itt van ez a két hegedűs, de miről szólnak, mit jelenítenek meg? Eddig tényleg úgy festettem, hogy csak beugrott a kép, és nem firtattam, honnan jön, mit jelent… de most már igényem van egy tudatosabb megközelítésre.
A múltkor elkezdtem pedzegetni, hogy ez a két hegedűs figura nagyon megkapott, azt is leírtam, hogy a vidámságot, jókedvet, lazaságot, szabadságot jelenítik meg nekem. De már amikor leírtam, akkor is felmerült bennem a kérdés, hogy tényleg? Tényleg olyan felhőtlenül vidámak? A vidámság, a jókedv nem csak valami felszín, ami egy mélyebb szomorúságot akar kendőzni? Persze a bácsik körül ott leng a „bor vagy pálinka gőz is”, ami szintén utalhat erre az elkendőzésre. És ekkor bevillant az apróbojtorján. Hát persze! Na, ekkor összeállt bennem a kép.

(Itt egy kicsit meg kell szakítanom a fejtegetést, hogy érthetővé váljon, mit is jelent, hogy „bevillant az apróbojtorján”. Ebben az időben pont részt vettem egy Bach virágesszencia tanfolyamon. Az 1930-as években egy angol orvos, Edward Bach kidolgozott egy új gyógyítási rendszert, ami az ember érzelmi állapotát veszi alapul, és a fizikai tünetek mögött is lelki gyökereket kutat. Így nem tüneteket kezel, hanem az érzelmi, viselkedési minták alapján választ a problémára megfelelő szert. A gyógyító szerek alapja különféle, érintetlen természeti helyen gyűjtött, vadvirágokból készült esszencia. Bach rendszerében korlátozott számú (38+1) elixír áll rendelkezésre. Ezekből is van 12 típusszer, amelyeket megfeleltetett a 12 zodiákus archetípusával. Ennek alapján, attól függően, hogy melyik zodiákusban állt a Hold, a Nap és az aszcendens az ember születésekor, elkészíthető egy olyan esszenciakeverék, ami az ember típusgyógyíre lehet. Ez nem feltétlenül az alkati szer, de hosszabb szedése nagyon finoman tudja hangolni az emberi lelket.
Az itt szóba került apróbojtorjánhoz a következő karaktert kapcsolja E. Bach: „Kedélyes, vidám emberek, akik szeretik a nyugalmat. A viták és veszekedések lehangolják, kifárasztják őket, így sok mindenről lemondanak, hogy ezt elkerüljék. Bár általában maguk is problémákkal küzdenek, nyugtalanok, gondterheltek, szenvednek testileg, lelkileg, gondjaikat mégis humoros álarc mögé rejtik. Bartáként és társként nagyra értékelik őket. Gyakran nyúlnak droghoz vagy alkoholhoz azért, hogy könnyebben, jó kedéllyel viseljék megpróbáltatásaikat.” Ez a karakter nem vállalja sem a belső, sem a külső konfliktusokat, saját magával és környezetével is igyekszik elhitetni, hogy minden rendben van.)

Naplórészlet folytatódik:
Érdekes kapcsolatom van most az apróbojtorjánnal. Amikor kiderült, hogy Bach doktor (vagy az angol asztrológus) a nyilashoz kapcsolta ezt az esszenciát, meglepődtem. Bennem elég karakteres a nyilas vonás, de egyszerűen nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy én és az apróbojtorján. Hisz én annyit foglalkozok magammal, szembenézek a mélyeimen rejlő dolgokkal… de mégis, egy egy vonásban felismerem magamban azt a minőséget, amit ez a növény képvisel. Például kerülöm a konfliktusokat. Kifelé hajlamos vagyok a könnyed, mosolygós énemet mutatni, és az emberek nem is értik az önarcképeimet, amin az a Mártika látszik, aki szembenéz önmagával, és nem az, aki a külvilág fele fordul.

Beugrott ez a kép is:

nóta

Elhúzom a nótáját - 60x70 cm, olaj, vászon, 2010

Hát ez is pont erről szól. Milyen érdekes a hegedülő zenész szimbolikája!
De eszembe jut akkor már a túrórudis kép is, ott is megjelenik ez a vonulat.

mélabú

Mélabú - 90x80 cm, olaj, vászon, 2007

Ezen a túrórudis képen is: a hölgy rudiba és hegedűszóba fojtja a bánatát. Bár ő nem is mutatja a világ felé, hogy hú de frankón jól van minden. Csak magam számára is érdekes felfedezni a gyökereket, egy egy motívum milyen ívet jár be a festészetemben.

mama

Mama hegedül és közben gyógyul - 60x50 cm, olaj, vászon, 2007

De ha már a hegedű… ott van a mamás kép is. Drága mama. Mama hegedül, és közben gyógyul. Szegény, amikor már elég beteg volt, és a látása is nagyon legyengült, nem talált sok örömöt az életben. A hegedülés volt az egyik, ami fel tudta vidítani.

Szóval a két hegedülős bácsika most kihagyhatatlan, de a jelenségük immár egy tudatos szintre emelkedik. A kép úgy jelent meg, hogy egy finom kis enterieurben ül egy lány, aki teát szürcsöl. (Ha már lúd, legyen kövér, hadd csemegézzek és csámcsogjak finom kis porcelán, fény-árnyék, kézmozdulat, gyümölcs csendélet-részleteken).
Látszólag a lány elmélyed a gondolataiban, csönd van körülötte, befelé figyel, ugyanakkor látszik, hogy jó a kedve, valami halvány belső mosoly és fény ül az arcán. Kontrasztként pedig megjelenik a képen a két hegedülő figura, akik megmutatják ezt a borgőzös, vidám, viccelődős felszínt. Persze ez egy szürrealisztikus momentum lesz, mert a két figura méretben egész más lépték, mint a lány, talán az ablakpárkányon állnak, vagy az asztalon… ezt még kitalálom. És akkor így az apróbojtorján két minősége megmutatkozhat. „A látszatharmóniától a belső békéig.”