A festészetemről

 

Szeretem nézni az embereket, és mindazt, ami körülvesz: a porba hullott apró dolgoktól a bolygók és csillagok járásáig. De épp úgy érdekel az, ami belül van, mint ami kívül.
Lelkesít a szépség, a finomság, a fényesség, a természet. Ugyanakkor érdekel a hétköznapiság, a fanyarság, az irónia, a humor, a görbe tükör. Kevésbé foglalkoztat a kritikai jelleg, inkább egy szeretettel teli rácsodálkozás ez a világ dolgaira.
Érdekel az is, hogyan lehet képekben megfogalmazni a hétköznapi tudat, és a szem számára láthatatlan dolgokat.
Mindezek mellett vonz a mesék és a mitológiák világa, amelyek által kapcsolatba kerülhetek  az emberiség, ősi, kollektív, tudattalan részével, s egyben saját lelkem mélységeivel. Foglalkoztatnak a szimbólumok.

Témáim változatosak, de elsősorban az ember van a középpontban. Hangsúlyos a meditatív jelleg, a különféle cselekvésekbe merülő, az adott pillanatnak jelen levő ember. Voltak időszakok, amikor az érdekelt inkább, hogy az emberek hogy vannak együtt, hogy kapcsolódnak, miként tudnak (vagy nem tudnak) kilépni magányos merengésükből, és utat találni a másikhoz.
Mostanában elsősorban női alakok jelennek meg a képeimen, egyrészt személyes vonatkozásokban - sokszor ezek az alakok belső világom energiafolyamatait sűrítik képbe - másrészt általánosabb értelemben is, például amikor a Nagy Anya nyomába indulok, megidézve istennőket különböző korokból, kultúrákból. Foglalkoztat az, hogy női minőségek, amiket akár pszichológiai erőként is értelmezhetünk, miként tudnak egy szimbolikus képben összegződni. 

Ötleteimet a klasszikus festészet eszközeivel tudom a leginkább kifejezni. Festéstechnikámon nyomott hagyott több klasszikus mester ihlete, illetve a reneszánsz és a Távol-Kelet egyaránt. Hiszek abban, hogy a modern művészetben van létjogosultsága a hagyományos festészetnek.
Újabban festményeimen kísérletező elem jelenik meg: a hímzés használata. A hímzés elsősorban nem mint díszítő funkció izgat, hanem az a lehetőség érdekel, hogy a kép sík felületébe (amin az ábrázolás többnyire egy három dimenziós illúziót kelt) behatol a tű, átszúrja ezt a síkot, és ezáltal megnyit egy új teret, dimenziót. A képen való hímzés több, mint díszítés, mert egy új réteget tár fel. A hímzés olyan, mint egy mágikus aktus. 
Ugyanakkor vonz a hímzés női világa. Az öltögetés időigényessége, monotonitása bensőséges, meditatív teret teremt, amiben szívesen elmerülök.

Festményeimen a magammal és a világgal való viszonyomról tudok mesélni. Intuícióval, évek alatt felhalmozott tudással, mindazon dolgok hatása alatt, amik történnek velem.

2017. szeptember