„Nézz meg mindent, s ami jó, tartsd meg.”

Férfi, fején kalap, kezében pálca, előtte asztal, az asztalon pohár, kés, tallér. Íme a bűvész. Kezdődik az előadás. A legnagyobb erő ahhoz kell, hogy az ember az egoját hatályon kívül helyezze. Az önfeláldozás a legszabadabb áldozat. Ez a tarot első lapja.

Gyermeki elmém egyik első, máig megőrzött emléke egy, a szoba sarkában lévő, méreteiben is gigantikus kétszárnyú szekrény, rajta tükör. Pont úgy állt ott a homályos sarokban, hogy a rácsos járókából visszatükrözve önmagamat figyelhettem. Elbűvölt a súlyos ajtókon északi fényként megcsillanó evilág ismerőssége, a kisgyerek-mozdulatok sora, ugyanakkor valamiféle titkos, tőlem elzárt ügyet sejtettem a szekrényajtók mögött. Féltem a tükrök alatti rejtett világtól, a szekrényből néha kiszűrődő zajok félelmeimet jól fel is erősítették. Az esti szertartásokhoz tartozott, hogy hisztérikusan nyittattam ki anyámmal az ajtókat, látni akartam ki rejtőzik mélyen a ruhák között. Persze soha nem volt bent senki. A becsukódó ajtókon mindig újra és újra a saját tükörképem nézett szembe. Így utólag ha jobban belegondolok mélységesen utáltam azt a szekrényt, pedig akár hálás is lehetnék a hely szellemének. Később megértettem, hogy a tükrök mögött, a szembenéző arcokban súlyosabb titkok feszülnek, mint a szekrény ártalmatlan sötétje. Megértettem, hogy, hol tükör vagyok, hol tükörkép.

Egy ideje rajtakaptam önmagam, hogy szeretek arcokkal bíbelődni. Bevallom, elmémben egész gyűjteményem van arcokból, meg az arcokat rejtő karneváli maszkokból. Mert az arc és az álarc sok esetben felcserélhető, sőt rá is játszunk erre, ahogy a játék kívánja. Az életünk során számtalan álarc mögé kell rejtőznünk, vagy bújnunk önként. Ismerek olyan embert, aki már ki se jön a saját – mondjuk a könyörtelenül kiégett médiamágnás, a trendi banya vagy a céltudatos Superman – maszkjai alól. Az élet ilyen; szerepjátékok sora, egészen addig, amíg az utolsó maszkot le nem vesszük, vagy veszik rólunk.

Kiss Márta – talán neki is volt egy tükrös szekrénye – ebben a kiállításban arcokat, álarcokat, egokat hámoz, festményein történeteket mesél. Miről szólnak a történetei? Hát rólad tisztelt néző! Nézd meg a képeket, és a képeken, mint a tükörben megláthatod önmagad. Minden ember – te is kedves néző – egymással meg nem egyező, mégis leginkább azonos sorsot él meg az időben. Van jó és rossz sors, van könnyű és irgalmatlanul igazságtalan út is. Az utak, a sorsok és az arcok, meg persze az álarcok is összetartoznak. Nemrég feltettem a kérdést önmagamnak is: van-e az életben olyan pillanat, amikor nem egy karneváli maszkot viselünk. Van-e olyan másodperc, amikor megszabadulunk az álarcoktól és olyannak mutatjuk magunkat, amilyenek vagyunk. Vagy az álarcoktól megszabadulni képtelenség? Az őszinte szándékkal levett maszk alatt csak egy újabb önámítást találunk? Nekem most úgy tűnik, kizárólag szerepjátékosok vagyunk az időben. Az igazi kilépési pontra az ember nem a halállal, hanem a maszkoktól való teljes megszabadulással lép. Kiss Márta képei önmagunktól, a karneváli arcok mozgalmasságából, a szerepjátékokból a kilépési pont felé terelik figyelmünket.

Persze Mártának kicsit könnyebb, mint nekünk. Ő ugyanis a Képzőművészeti Egyetem festő-restaurátor szakának elvégzése után a sors és az akarat összjátékának következményeként 2004-ben elnyerte az Indonéz Köztársaság ösztöndíját, így közel három évet Jáván élt, gamelán zenét tanult, festett, és ázsiai mesegyűjtésbe kezdett. Az európai és az ázsiai gondolkodás között az egyik alapvető különbség az, hogy míg itt az ÉN a fontos, ott a hangsúlyok másutt vannak. Ott az idő, a közösség, az önmegvalósítás, a karrier, a siker, a vagyon relatívabb fogalom, mint Európában. A tradíciók és azok élettechnikai alkalmazásai közelebb állnak az emberhez, mint nyugaton. Ahhoz, hogy ezeket a hangsúlykülönbségeket az európai ember megértse, ott kell lenni, és meg kell szabadulni a nyugati gondolkodás fékéitől. Ha ezt nem tesszük, akkor úgy járunk, mint az a celeb, aki a feng shui módszerével tologatja a szekrényeket a lakásban, hogy értékes karrierje végre felíveljen, gazdag és sikeres legyen. Jó kis álarc!
Kiss Márta festészetének egyik különlegessége épp az, hogy őszintén megélt élettechnikával
mesél nekünk, nyugatiaknak arról, amit tudnunk kellene, de a túl nagy ego megfoszt attól, hogy lássuk az utat. Hasonlóak vagyunk a Gőzfürdőben című kép kicsit kesernyés, kicsit groteszk, de mindenképp elszánt hőséhez. Számomra ez a kép a kiállítás nyitó gondolata. Azt üzeni, hogy az utat, bármilyen lehetetlen is a helyzet komikuma, befelé kell megjárni. Meg azt, hogy az út mindenki számára bejárható. Márta mindenkihez szól, és ugyanakkor dokumentálja saját történetét. A fátyolos lány belső útja a Lassú, langyos láz, a titok felfejtése a szakralitás, a festő, filozófus Nicolas Roerich előtt tisztelgő, mégis önálló életet élő Világanya című képek az állomás részei, egyben útjelző táblák is.

Kiss Márta a nyugati kultúrának is tesz egy kis gesztust. A Konyhában és a Már megint valami terrortámadás, vagy csak a cisz ment mellé című képek bája és témája közel áll a hétköznapokhoz. A repróról lenéző reneszánsz mosoly összeér a szürke pulóveres férfi mozdulatával, a hegedűt gyötrő kislány mellett a papa a napi híreket olvassa. A pillanatnyi, az elmúló mindkét képen a maradandósággal, az örökkévaló szellemi értékkel flörtöl. A terrortámadás réme ott van már a konyhában, de a zene, ha csikorogva is, megmaradhat.

A jelen kiállítás másik fő gondja az „éngond” (a kifejezés Paksi Endre Lehel művészettörténész találmánya). Ki vagy? Kérdi a három lány és a tetszőlegesen tologatható álarc mozgatásával részt vehetünk a kérdés megoldásában. A portrékat rejtő maszk, az álarc mögé nézés gesztusa banálisnak tűnhet, és mégis sok ember életében központi kérdés – írja egy kiállítási katalógusban Márta erről a képről. A kép azt a kérdést feszegeti, hogy tisztában vagyunk-e önmagunkkal, adottságainkkal, és tudjuk-e, mi a dolgunk a világban. Van-e több teendőnk, mint az önmagával harmóniában lévő, önmagát ismerő ember felfejtése, a tudat, az érzések és a fizikai test egyensúlyban tartása, az egység megteremtése, a kiteljesedés megélése a belső út során. A maszkkal és a fátyollal takart önképek egyfajta ego-bújócskák. Az vagyok, akit láttatni akarok, az vagyok, aki vagyok!

A Karnevál című 22 képből álló interaktív „játék” több mint portrék sora. Itt kvázi reinkarnációs puzzle-t rakosgatva az éngond, az ego-bújócska más értelmet nyer. A néző elmélyedve az arcokban dönthet: hozzá ki áll a legközelebb, ki az, akivel képes azonosulni, hol ér össze az ön-arc és az ál-arc. A választék nagy, a gésától a bölcsig, a hőstől a harcosig, a kurtizántól a hercegnőig. Az idő ebben a játékban nem számít, mint ahogy az sem, hogy Márta honnan idéz. A huszonkét képből álló sorozat Kiss Márta sajátos tarot kártyája.
Az eredeti tarotnál a lényeg, hogy az összetett jelentéseket mutató huszonkét lapnak csak együtt van mondandója. Az egyiknek a másik nélkül nincs értelme, a lapok együttesében van a lényeg. Mint ahogy belenézve a tükörbe arcot és maszkokat találunk, a maszkok mögött pedig, ha jól figyelünk, szinte mindent a gésától a hősig. Kész csoda, hogy ennyien elférnek odabent, kész csoda, hogy a sokféleség milyen minőségben adja ki az egót.

Az önfeláldozás a legszabadabb áldozat.

Ez a tarot első lapja.